Magunkról:

Cserkésztükör - 2017. decembere

December hónap, az advent az elcsendesedés, az önelemzés, a visszapillantás, ám az előre tekintés időszaka is. Ezzel a szándékkal vettük számba a már több, mint egy évtizede újjászerveződött 129. Sz. Soós Gábor Cserkészcsapat értékeit, melyek alapul szolgálnak jövőnk tervezéséhez.

Egyik fontos értékünk, hogy mind anyagi, mind erkölcsi téren támogatnak bennünket református egyházközségünk és iskolánk, lelkipásztoraink, gondnok úr, a cserkészszülők. Segítségükkel feledhetetlen élményeket adó kirándulások, táborozások, rendezvények valósulhattak meg; néhány cserkészünk vezetőképzéseken mélyíthette el tudását; szép egyenruhánk lehet, melyet igyekszünk méltósággal viselni. Most van alkalmunk megköszönni mindezt. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani Hajdúnánás Város Önkormányzatának is, mert újraalakulásunk 10 éves évfordulóján nyújtott anyagi támogatásukkal kiegészíthettük öltözetünket. Rendszeres szakmai és módszertani segítséget a IX. Cserkészkerület vezetőitől, valamint az Országos Cserkészszövetségtől kapunk. Több cserkészcsapat bomlik fel, mert nincsenek támogatói. Mögöttünk - Istennek legyen hála-, ott van sokak odafigyelése, szeretete, gondoskodása.

Másik fontos értékünk maguk a gyerekek, akikben megfogalmazódik, hogy cserkészjelöltek lesznek, leginkább azért, mert szeretik a természetet, mert tetszik az egyenruha, vagy, mert vidám dolog számháborúzni! Miközben készülnek a cserkészlétre, megélik, hogy egy olyan közösség tagjai, ahol testvérként igyekszünk egymásra tekinteni, ahogy a jézusi tanítás fogalmaz: "Szeresd felebarátodat, mint magadat!" Hatalmas erővel bír, amikor a nagyobb gyerekek felelősséget éreznek kisebb társaikért! Robert Baden-Powell, a cserkészmozgalom alapítója így fogalmazott: " A cserkészet titka: felelősséget adni a cserkész kezébe." Ez a titok a Jóisten kegyelme folytán már sokszor feltárult közöttünk.

Napjaink valóságában felbecsülhetetlen érték, hogy a cserkészmozgalom szilárd alapokra épül, melyeket fogadalmunk és a cserkésztörvények adnak. Tisztelgésre emelt három ujjunk emlékeztet arra, hogy kötelességekkel tartozunk Istennek, hazánknak és embertársainknak. A cserkésztörvények pedig egy példaértékű emberi magatartásformát vázolnak, nem kényszerű követelmények, hanem szabad akaratból átélhető tartalmak. Tíz ige, melyek lehetőséget adnak a cselekvésre! Sík Sándor a magyar cserkészmozgalom nevelőegyénisége szerint hozzásegítik a cserkészt, hogy "Krisztusibb ember, magyarabb magyar" váljon belőle.

Értéket képvisel a cserkészpedagógia, mely a cselekedve tanulásra, hagyományőrzésre épít kisközösségi rendszerben. Vonzó programokat szervezünk, melyeknek fő helyszíne maga a természet. Felsorolni sem tudjuk mennyi színes, jókedvű, lélekemelő, ünnepélyes vagy éppen hasznos programban volt már részünk! Minden cserkészévből csak a legkiemelkedőbbeket szedjük csokorba:

2006. - az első cserkészek fogadalomtétele a református templomban; sátorozás a Szólláth -család tanyáján

2007. - az országzászló felvonása városunk főterén; közös táborozás a magyarlapádi testvérgyülekezet cserkészeivel

2008. - az első jótékonysági vásár megszervezése; teljesítménytúra a szlovák paradicsomban; sátorozás a Kiss - család tanyáján

2009. - elkezdődik a cserkészek vöröskeresztes felkészítése; madarászás a Hortobágyon, az első adomány átadása a Madárkórház javára

2010. - díszsorfal a trianoni emlékmű felavatásánál; sziklamászás a Zemplénben

2011. - elindulnak projektheteink a "Teremtésvédelem" jegyében, 100 ezer forint összegű adomány átadása a Hortobágyi Madárkórháznak

2012. - cserkészkarácsonyra ajándékdobozok készítése; részt vettünk az országos cserkésznapon Budapesten; az első tiszalúci cserkésztáborunk kerékpáros őrsi akadályversennyel

2013.- beteg madarak örökbefogadása; "Szeretethíd": idős emberek látogatása, segítése; cserkésznap Szerencsen; három cserkészünk őrsvezetőképzőt végzett

2014. - cserkész-akadályverseny keretmesével öko - gyülekezeti gyermeknapon; testvérkapcsolatok ápolása a telkibányai öko-gyülekezettel és a tasnádi cserkésztestvéreinkkel

2015. - "Diószegi - nap" szervezése a Teremtésvédelem hetében; 66 ezer forint adomány gyűjtése a tasnádi testvérgyülekezet számára a sződemeteri templom felújítására

2016. - kerékpáros portyák a város környéki erdőkben; kerületi cserkészfarsang Nyíregyházán; fogadalomtétel a természetben; vízitábor a Tisza holt-ágánál

2017.- "400 km" program elindítása iskolánk neves évfordulóján; díszsorfal a pünkösdi harangszentelésen; országos cserkésznap Budapesten a reformáció 500 éves évfordulóján

Amilyen megilletődve álltunk első alkalommal sorfalat tanévzáró ünnepségünkön 2006-ban, ugyanolyan ünnepélyességgel sorakoztunk fel fővárosi cserkésztestvéreinkkel 2017. október 22-én a budai vár Anjou-sétányán, a "Reformáció forrása" emlékmű megáldásánál. Gazdag évtized áll mögöttünk! Közel száz a cserkészfogadalmat tett gyerekek száma, nyolc pedagógus és szülő szintén fogadalommal tett hitet a cserkészeszmék mellett, s segíti munkánkat. Sok áldás van jelen életünkben, hálásnak kell lennünk, ha ezekből tovább adhatunk valamit. Robert Baden-Powell búcsúüzenetében ezt az örökséget hagyta ránk: "... Ám az igazi boldogságot csak a másoknak nyújtott boldogság által érhetitek el. Igyekezzetek ezt a világot egy kicsit jobb állapotban magatok mögött hagyni, mint ahogy találtátok..."

Megerősödtünk, hagyományainkat megteremtettük, dolgunk, feladatunk a jövőben mindezt fenntartani, megőrizni, olyan életrevaló, elkötelezett, felelős, egészséges ifjakat nevelni, akik önmaguk folyamatos nevelése által Isten felé növekednek.

Lukács László és Lukácsné Tompa Zsuzsanna (a cserkészcsapat munkáját segítő pedagógusok)

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el